Bemutatkozik az MTTSZ Lövészklub

1953-ban ifj. Siska András vezetésével 25 fővel jött létre a Visontai Lövészklub. Siska úr 40 évig irányította a közösség munkáját. Ez idő alatt számos díjat és elismerést szereztek.

1993-ban Harman Béla vette át az irányítást, a szervezet jelenleg 29 fővel működik. A klub vezetőjét sokéves eredményes munkájáért 2002-ben a lövészklubok egyesületének elismerő plakettjével, 2009-ben pedig a VAMAV Lövészklub dicsérő oklevelével jutalmazták.

MTTSZ Díjak

A tagok légpuska és légpisztoly mellett 022-es sportpuskával és sportpisztollyal lőnek. A klub két igazolt versenyzője pedig központi gyújtású 9 mm-es pisztollyal lő. Rendszeres edzéseket a versenyszezonban – májustól szeptemberig – tartanak, ilyenkor egy-egy verseny előtt hetente két-három alkalommal is összejönnek, hogy felkészüljenek és tökéletesítsék tudásukat.

A visontai klub tagja a kistérségi Lövészklubok Egyesületének, a Magyar Sportlövő Szövetségnek és a Magyar Technikai Tömegsportok Szövetségének.
2009-ben az önkormányzat jóvoltából felújításra került a lőtér, mely ezzel nemcsak a kistérség, de az egész megye legszebb és legbiztonságosabb lőtere lett.

A klub tagjai több évtizede szerepelnek sikeresen különböző versenyeken. 2009-ben a Kistérségi Egyesület által meghirdetett bajnokságban sportpisztoly kategóriában két csapat első helyezést illetve sportpuskában egy csapat második helyezést értek el.

2009-ben községünk adott otthont a Kistérségi Lövészklubok 15. jubileumi bajnokságának a felújított lőtéren. Ezen a versenyen csapatunk sportpisztoly és sportpuska kategóriában egyaránt harmadik helyezést ért el.

A klubnak ahhoz, hogy az MSSz tagja lehessen rendelkeznie kell igazolt versenyzőkkel. Sajnos Visontán csak két ilyen tag van (Harman Béla és Kovács Krisztián), mivel a többiek az igazolással járó számos plusz terhet nem tudják vállalni. Ezek a versenyzők az évenkénti kötelező minősítés mellett az OB Észak-magyarországi Területi bajnokságán is szép eredményekkel öregbítik a lövészklub hírnevét.

A jövőre vonatkozóan elnök úr elmondta: továbbra is szeretnék tartani az eddig elért színvonalat és nagyon örülnének, ha egyre több fiatal is bekapcsolódna munkájukba. Reméli, hogy még nagyon sok jó eredményt tudnak elérni és a következő évtizedekben sem szakad meg a lövészklub több mint fél évszázados története.