Adventi ünnepek veszélyei

Kategória: Polgári védelem

Az ünnepek közeledtével változnak a szokások, akárcsak hétköznapjaink és velük együtt az ünnepre való készülődés is. Hagyományőrző a templomokban, köztereken, hivatalokban, üzletekben, pályaudvarokon felállított karácsonyfa, ezzel együtt az utcai forgatag, a díszes kirakatok, a kivilágított utcák, árkádok, az utcai árusok portékái, mind az ünnep közeledtét jelzik.

Advent időszakában a koszorúkon a gyertyák fénye villan fel az otthonokban. A legszebb ünnep napjaiban sem szabad azonban megfeledkeznünk a ránk leselkedő veszélyekről, elsősorban a gyertya gyönyörű, de veszélyes lángjáról! Az elmúlt évtizedek során bekövetkezett sajnálatos, olykor tragikus események (adventi gyertya lángjától, illetve karácsonyfa tüzétől kiégett lakások) arra kell, hogy figyelmeztessenek bennünket, hogy kellő körültekintéssel, nagyon nagy odafigyeléssel szabad a gyertyákat elhelyeznünk és meggyújtanunk. Amennyiben nem így tesszük, egy élet munkája semmisülhet meg, válhat a tűz martalékává néhány perc alatt. A legnagyobb körültekintés mellett/ellenére is keletkezhet tűz a lakásunkban. Nagyon fontos, hogy a lehető legrövidebb időn belül tudomást szerezzünk erről és a szükséges intézkedéseket (bent lévő személyek mentése, tűzoltóság értesítése, tűz oltásának megkezdése) megtegyük.

Azért, hogy az ünneplés zavartalan legyen és az ünnep során érzett örömünket ne árnyékolja be semmilyen előre nem várt esemény, a Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség fontosnak tartja felhívni az állampolgárok figyelmét néhány alapvető biztonsági rendszabályra, amelyek nyílt láng, valamint az elektromos árammal működő díszek használatára vonatkoznak.

Az adventi koszorú által okozott tüzeket többnyire az égve felejtett gyertyák okozzák. Azért, hogy elkerüljük a hasonló tűzeseteket, javasoljuk:

  • az adventi koszorúkat helyezzük nem éghető anyagból készült felületre (fém, vagy hőálló üveglap stb.) és közvetlen közelében ne helyezzünk el más éghető anyagokat,
  • a gyertyák, mécsesek csak nem éghető tartóban legyenek elhelyezve és rögzítve a koszorún, csokron! A gyertyákat, mécseseket ne tegyük közvetlenül a koszorú éghető anyagú részei (fenyőlevél, moha, fagyöngy, stb.) mellé, ott ne gyújtsuk meg! A koszorún elhelyezett gyertyákat csak felügyelet mellett égessük, mielőtt a helyiségből kimegyünk, azokat oltsuk el, ugyanis a tapasztalatok szerint az égve felejtett gyertyák okozzák a tűzesetek jelentős részét.
  • Csak magyar érintésvédelmi előírásoknak megfelelő elektromos lámpa füzéreket használjunk. Az olcsó, legtöbbször távol-keletről származó elektromos díszítések rossz minőségük miatt nem csak áramütés lehetősége miatt veszélyesek, hanem az esetleg bekövetkezhető rövidzárlat tüzet is okozhat. A lámpafüzéreket éjszakára, vagy hosszabb távollét idejére ne hagyjuk bekapcsolva.

Az esetleg fellobbanó lángok elharapódzását vizes pokrócokkal, vagy ha van kézi tűzoltó készülék alkalmazásával lehet leggyorsabban megfékezni.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a téli szünet idején több családban gyermekek felügyelet nélkül tartózkodnak otthon, és életkori sajátosságaiknak köszönhetően kíváncsiságból igyekeznek sok mindent kipróbálni. A tragédiák elkerülése érdekében a gyújtóeszközöket zárják el, hívják fel a szülők a figyelmet a veszélyforrásokra és magyarázzák el, mit kell tenniük, ha mégis bekövetkezik egy nem várt esemény.


Írjuk ki a telefon közelébe azokat a segélyhívó számokat, amiket a gyermeknek is jó tudni. Amennyiben mégis tűz keletkezik az otthonukban, azt azonnal jelezzék a tűzoltóságra, majd fizikai és egészségi állapotuknak megfelelő mértékben igyekezzenek megakadályozni a lángok kiterjedését.

Ha mégis megtörtént a baj a 105, vagy a 112 telefonszámon lehet a tüzet jelezni a tűzoltóságra.