Bemutatjuk Visontát

Visonta község a Mátra lábánál, a Bene patak és az ezzel párhuzamosan futó Mátrai patak mentén elterülő település, pár száz méterre a 3-as számú főúttól és alig 10 km-re Gyöngyös városától. Közúton személygépkocsival illetve autóbusszal könnyen megközelíthető.

A Visonta történetileg legősibb épített emléke a falu központjában álló római katolikus templom, melyről első ízben egy 1323-ban kelt oklevél tesz említést, és amely mai alakját az 1800-as évek végén nyerte el. A templombelső jelenlegi formája 1959- után alakult ki. Elkészült a karzat, mely egy 9 sípsorból álló orgonának ad helyet. A fehér falakat Takács István szekkói és ornamentikái díszítik.

  • templom
  • templom kep
  • templom karzat

A templomot a Szent kereszt felmagasztalásának tiszteletére szentelték. Ezt ábrázolja az oltárkép is mely szintén Takács István munkája és 1960 óta díszíti a templom oltárát. A 2006-ban készült festett üvegablakok különböző szentek és egyházi személyiségek képét örökítik meg. A falakon látható stációs képek a mezőkövesdi templom ajándékai. Érdekességük, hogy római számozásukban a negyedik stáció a IV helyett IIII-vel van megjelölve.

Visonta országos hírű borgazdálkodásához minden időben megfelelő pincék kellettek. Ezért a falu fölött lévő homokdomb oldalában - a templomtól alig pár lépésre - az 1800-as évek közepén lyukpincék sorát alakították ki, melyet a mostani gazdák még napjainkban is használnak, és amik a 2. világháború idején óvóhelyként is szolgáltak.

A községtől nyugatra a Mátraaljai Szénbányák régi külfejtésének helyén - a rekultivációnak köszönhetően - gyönyörű tó és pihenőerdő alakult ki.

A felhagyott bánya területén kialakításra került egy motocross pálya a motorsport és a kvadozás kedvelőinek. A falutól délre fekvő úgynevezett Brezova tanyán pedig egy nagyméretű gokart pálya várja az érdeklődőket.

2004-ben létrejött a Visontai Kulturális Egyesület, ennek keretein belül működik az országos ezüst minősítéssel rendelkező népdalkör – mely a minősítő versenyek mellett számos népzenei találkozó és falurendezvény résztvevője –, a felkészültségét számos bemutatón bizonyító Holdfény hastánccsoport, a sok sikeres fellépést magáénak mondható Stílus együttes és az óvodásokból, kisiskolásokból álló Pántlika Néptánccsoport. Kétévenként kerül megrendezésre az Egyesület szervezésében a „Száll a madár ágrul ágra" elnevezésű népzenei találkozó, melyen szűkebb és tágabb környezetünk népdalkörei mutatják be tudásukat.

A község sportélete is színes. A sportegyesületek a futball, az asztalitenisz illetve a lövészet kedvelőit tömörítik. A hölgyek az aerobik különböző formáit művelhetik. A gyerekeknek pedig elsősorban az iskolai szakkörök biztosítanak lehetőséget a mozgásra. Évről évre megrendezésre kerül a községben a Kihívás Napja, melynek a falu apraját-nagyját egyaránt sikerül megmozgatnia.
A településen élők kikapcsolódását, szórakozását hivatottak segíteni az évenként visszatérő rendezvények, mint a majális, a falunap, vagy a karácsonyváró adventi programok.